Hirek

Apr.
01

EKE - napi pályázat

irta: Szasz Agnes
Meghívó a Tündérkertbe

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2014-ben is meghirdeti az EKE-napi pályázatot Meghívó a Tündérkertbe címmel. A cím és témaválasztást egy nagy esemény indokolja, melyre az elmúlt évben került sor. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület ugyanis egy nagyon rangos kitüntetést kapott, a Magyar Örökség Díj tulajdonosa lett. A díjat Tündérkertet óvó szeretetével érdemelte ki, azzal, hogy a meseszépségű Erdély értékeit felkutatja és ismerteti, hogy szinte nincs is olyan szeglete Erdélynek, melyet ne barangoltak volna be az ekések és meghívottaik.

A díj közös, tehát a felelősségen is osztoznunk kell. A Tündérkert, azaz Erdély számos szépségét nem elég ismerni, hanem másokkal is meg kell ismertetni, hát erre buzdítunk benneteket is, kedves pályázók.

Olyan fogalmazásokat várunk tőletek, melyekben egy-egy erdélyi természeti értéket mutattok be úgy, hogy meglátogatásakor szerzett élményeiteket írjátok le. Nem lehet mesét, valótlanságot írni hozzá, viszont fontos az, hogy a leírtak által mások is kedvet kapjanak az adott hely közvetlen megismerésére. Írhattok egy számotokra kedves barlangról, egy hegyről, de akár tóról is, lehet fogalmazásotok témája egy olyan helyszín, melyhez legendák fűződnek, vagy egy olyan hely a környéken, melyet még csak kevesen ismernek. Hívjunk meg mindenkit ebbe a csodálatos Tündérkertbe! Ehhez az szükséges, hogy mi megteremtsük a lehetőséget, ti pedig olyan nagyszerű írásokat küldjetek be, melyek nemcsak elismerést és díjat érnek, hanem ide is csalogatják a nagyvilág természetjáróit.

 

Az I–II., III–IV., V–VI., VII–VIII. és IX–XII. osztályosok korcsoportjába tartozó tollforgatók alkotásait várjuk. A beküldött írások terjedelme egy kézzel írott oldal vagy 3600 betűjeles gépelt szöveg lehet (helyközökkel együtt). Az íráshoz, fogalmazáshoz rajz vagy más illusztráció is mellékelhető, az értékelésnél azonban csak az írást vesszük alapul, kiemelten pontozva a tartalom eredetiségét, a szerkezetet és stílust, de figyelembe vesszük a nyelvhelyességet, helyesírást és a külalakot is.

 

Beküldési határidő (az e-mail küldésének vagy a postai bélyegzőnek a dátuma): 2014. május 12., az EKE napja

Postacím: S.C.A., 400750 Kolozsvár (Cluj), O. P. 1., C. P. 41.

E-mail: ekenap@eke.ma

Az elektronikus levél tárgyaként, illetve a borítékon kérjük feltüntetni: EKE-napi pályázat, valamint az írás végére kötelező módon kérjük felírni a beküldő nevét, postacímét, életkorát és azt, hogy hányadik osztályos. A saját, a szülő vagy a tanító-tanár elektronikus postacímét, illetve telefonszámát is kérjük feltüntetni.

A beküldött pályamunkák legjavát (írásokat, illetve a legsikerültebb rajzokat) az Erdélyi Gyopár, az EKE kéthavi folyóirata közli majd, a díjazásról ugyanezen lap hasábjairól vagy az egyesület honlapjáról (www.eke.ma) értesülhetnek az érintettek. A díjakat a XXIII. EKE Vándortábor nyitóünnepségén, 2014. július 29-én adjuk át.

 

Díjak:

I. díj: egy háromnapos Élmények Iskolája program Szovátán az Outward Bound Ifjúsági Központban (az Outward Bound Románia felajánlása), egy Columbia-túrazsák (a Dockyard Islands Kft., a Columbia sportfelszerelések forgalmazójának felajánlása) és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;

II. díj: egy Black Diamond Ion fejlámpa (a Mormota webáruház ajándéka), belépő a hargitafürdői Balu kalandparkba (a Balu kalandpark felajánlása) és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;
III. díj: egy pár túrazokni (a Scopus sportüzlet ajándéka), egy 2015-ös EKE-falinaptár és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra.

Sok sikert kíván az Erdélyi Kárpát-Egyesület vezetősége!

Apr.
01

I. Erőss Zsolt Teljesítménytúra

irta: Szasz Agnes

I. Erőss Zsolt Teljesítménytúra

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő

Egyesület a 2013. május 21-én a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt hegymászó emlékére nemzetközi

teljesítménytúrát szervez a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben.

A teljesítménytúra időpontja: 2014. május 16–18.

Rajt: május 17-én reggel 7–8 óra között; Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Elméleti Gimnázium.

Cél: a Gyilkos-tó; a célnál a szervezők meleg egy tál étellel várják az érkezőket.

A részt venni szándékozó teljesítménytúrázók három táv közül választhatnak:

EZS 20

Rajt: 2014. május 17., 7.30 óra

Ellenőrző pontok száma: 6

Szintidő: 7 óra

Teljesítménytúra össztávolsága: 23,7 km

Maximális szintkülönbség: 680 m

Emelkedés összesen: 1100 m

Ereszkedés összesen: 929 m

Maximális meredekség: 37,5%

Maximális ereszkedés: 42,6%

Átlagos meredekség: 7,1%

Átlagos ereszkedés: 8,6%

Útvonal:

0 km – Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Elméleti Gimnázium

4,0 km – Gyergyószentmiklós (Kovács Péter-patak, 4 km )

5,4 km – Gyergyószentmiklós 5 km sípálya (a Fenyő útján, 1. ellenőrző pont)

9,0 km – Gyergyószentmiklós 9 km

10,3 km – Út-pataki letérő (2. ellenőrző pont)

12,5 km – Pongrácz-tető (3. ellenőrző- és frissítő pont)

15,4 km – Nyerges nyaka (4. ellenőrző pont)

18,0 km – Likas-nyaka (5. ellenőrző pont)

20,0 km – Czohárd-patak

23,7 km – Gyilkos-tó, Napsugár Villa (6. ellenőrző pont, Cél)

EZS 30

Rajt: 2014. május 17., 7.15 óra

Ellenőrző pontok száma: 7

Teljesítménytúra össztávolsága: 34,2 km

Szintidő: 9 óra

Maximális szintkülönbség: 747 m

Emelkedés összesen: 1898 m

Ereszkedés összesen: 1743 m

Maximális meredekség: 55,6%

Maximális ereszkedés: 39,1%

Átlagos meredekség: 9,8 %

Átlagos ereszkedés: 9,6%

Útvonal:

0 km – Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Elméleti Gimnázium – Miron Cristea utca –

Szabadság tér – Gábor Áron utca – Gödrös utca – Hóvirág utca – Visszafolyó –

Kék-oldal – Sipos kapu – Rez feje – Sipos

6,4 km – Borzóka-tető (1. ellenőrző pont)

13,7 km – Kovács Péter – Olt-forrás (2. ellenőrző pont)

19,4 km – Meggyes nyaka (3. ellenőrző pont)

22,8 km – Pongrácz-tető (4. ellenőrző- és frissítő pont)

25,7 km – Nyerges nyaka (5. ellenőrző pont)

28,4 km – Likas nyaka (6. ellenőrző pont)

30,5 km – Czohárd pataka

34,0 km – Gyilkos-tó, Napsugár Villa (7. ellenőrző pont, Cél)

EZS 50

Rajt: 2014. május 17., 7.00 óra

Ellenőrző pontok száma: 8

Teljesítménytúra össztávolsága: 47,6 km

Szintidő: 13 óra

Maximális szintkülönbség: 736 m

Emelkedés összesen: 2553 m

Ereszkedés összesen: 2407 m

Maximális meredekség: 33,4%

Maximális ereszkedés: 31,8%

Átlagos meredekség: 9,1%

Átlagos ereszkedés: 9,2%

Útvonal:

0 km – Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Elméleti Gimnázium –

Miron Cristea utca – Szabadság tér – Gábor Áron utca – Gödrös utca –

Hóvirág utca – Kék-oldal – Sipos kapu – Rez feje – Sipos

6,4 km – Borzóka-tető (1. ellenőrző pont)

13,7 km – Kovács Péter – Olt-forrás (2. ellenőrző pont)

19,4 km – Meggyes nyaka

22,8 km – Pongrácz-tető (3. ellenőrző- és frissítő pont)

25,7 km – Nyerges nyaka (4. ellenőrző pont)

31,3 km – Vinkli

34,0 km – Vit-havas nyaka (5. ellenőrző pont)

37,2 km – Lapos-kapu

38,5 km – Lapos-csúcs

40,0 km – Csurgó-csúcs (6. ellenőrző pont)

41,7 km – Lapos-útja

43,5 km – Kupás mezeje (7. ellenőrző pont)

45,4 km – Kupás-patak

47,4 km – Gyilkos-tó, Napsugár Villa (8. ellenőrző pont, Cél)

A meghatározott túraútvonalakat a szervezőbizottság kisebb mértékben módosíthatja, ami nem

befolyásolja sem a túra nehézségi fokát, sem a hosszát. A végső útvonalat, térképpel és GPS koordinátákkal

ellátva, hamarosan mindenki tanulmányozhatja a teljesítménytúra weboldalán.

A május 16-án érkező résztvevők számára szállást biztosítunk a gyergyószentmiklósi

sportcsarnokban, illetve a Salamon Ernő Elméleti Gimánizum tornatermében (saját hálózsák és izolír

szükséges).

A szállás a túrázóknak díjmentes.

A Gyilkos-tónál szállás saját sátorban a Napsugár panzió kertjében vagy egyénileg megoldva

(panziókban, szállodákban).

Május 18-án lazító túra a Gyilkos-tó környékén.

Részvételi díj: 25 lej/fő; az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Magyarországi Kárpát Egyesület, valamint

bármely hegyimentő csapat tagja részére: 20 lej/fő.

A részvételi díj tartalmazza: túrafüzet, térkép, túrajelvény, emléklap; ellátás a frissítő pontoknál

(ásványvíz, gyümölcs, csoki, zsíros kenyér, tea), a résztvevők csomagjainak szállítása Gyergyószentmiklós

és a Gyilkos-tó között.

Vasárnap délután 4,00 órakor autóbusz indul a Gyilkos-tótól Gyergyószentmiklósra, amivel a

résztvevők visszaérkezhetnek a rajthoz. Az autóbusz ára 6 lej/fő.

Részletes információk, a teljesítménytúra szabályzata és előzetes bejelentkezés a

www.erosszsoltteljesitmenytura.ro honlapon vagy a www.facebook.com/erosszsoltteljesitmenytura

facebook-oldalon lehet.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Apr.
01

Jókai Mór Teljesítménytúra

irta: Szasz Agnes
Május 3 (szombat): XVII. alkalommal megrendezésre kerül a Jókai Mór Teljesítménytúra, melynek keretén belül meghirdetjük a Jókai 55 (55km), 30B (30km) és a 10B (13km) túrákat.
Az idén is autóbusz könnyíti meg a startpontokhoz az eljutást Kolozsvárról, valamint este, Torockóról – Kolozsvárra, a visszajutást.
Túráink:
1. Jókai 55 (55 km): RAJT 7:00-7:30 között: Kolozsvár főterétől kb. 4,5 km-re ( a tordai útról) letérő,a szelicsei úton, az 1,7 km-re levő Silva kempingtől.
Útvonal: Silva Kemping - Mikesi házak – Hordós kút – Tordatúri hasadék teteje– Szind – Tordai hasadék – Monasteria (Kápolnás tetõ) – Curmãtura nyereg – Várfalva – Székelykõ – Torockó .

2. Jókai 30B (30km): RAJT 10:00-10:30 között: Szind (Sãndulesti) - rõl
Útvonal: Szind – Tordai hasadék – Monasteria (Kápolnás tetõ) – Curmãtura nyereg – Várfalva – Székelykõ – Torockó .

3. Jókai 10B (13km): RAJT 11:00-11:30 között: Várfalva (Moldovenesti) - rõl
Útvonal: Várfalva – Székelykõ – Torockó .

A busz reggel 6 órakor indul Kolozsvárról a Flip elõl. Elsõ állomása a Silva kemping, majd a Jókai 30– ra jelentkezõkkel a második állomása Szind.

Szeretettel várunk minden kedves túrázót.

elérhetõség:  
Nagy Zoltán profile picture
Nagy Zoltán  
004 0740 060749
< Pre123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445Next