„Nagyapám 70 évvel ezelőtt írt turistanaplóját lapozgatva figyeltem fel először a Csukásra. Érdekes, bizarr sziklaformák – amelyek a mese- és mondavilág hőseit testesítik meg: Góliátok, pletykáló vénasszonyok, ikrek, ördögök, galambok, szfinxek rajzolódnak ki a konglomerátumtornyokban – után kutatva vettem mindig szemügyre a sziklákat, mint gyerekkoromban, amikor a Szénafű magas fűszálai és margarétái közül kémleltem Hétfalu bárányfelhős kék egét: akkor farkasok, sárkányok, táltos paripák formálódtak, és foszlottak szét a szellő hűsítő fuvallatainak parancsára.”
Kovács Lehel István
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Brassó is számos túrát szervez évente a Csukásra, és szintén itt szervezi meg 2017-ben a II. Lehmann Károly Teljesítménytúrát is három távon, emléket állítva híres természetjárónknak és fotósunknak, a hegyek szerelmesének, Lehmann Károlynak.
Az 1894. március 17-én Törcsváron született fiúval erdész nagyapja szerettette meg a hegyeket. A brassói Főreál Gimnáziumban kitűnő oktatásban részesült. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett. A húszas évek elején szabadult, és jött haza Brassóba, ahol a polgármesteri hivatal alkalmazta építész technikusként, és feladatul kapta a Brassó környéki hegyekben a turistautak kiépítését. Télen tervezett, kora tavasztól késő őszig a hegyeket járta, ösvényeket létesített és javított, jelzéseket festett. Ő maga vágta ki fémből az útjelzőket, és írta meg három nyelven. Nagymértékben neki köszönhető a sok jelzett turistaút a Keresztény-havason, Nagy-kőhavason, Csukáson, Bucsecsben, Királykőn, Fogarasi-havasokban. Nyugdíjazása után fiatalokból szervezett önkéntes csapatokkal folytatta tevékenységét. Számos természetfotót készített. Szenzációsan látott a természetben, amelyet ezernyi csodás felvétellel örökített meg akkor, amikor üveglemezeket kellett cipelni. Lehmann Károly vezette be Erdélyben a magashegyi sízést, rövidebb síléceket készített és azzal járta a gerinceket. Brassóban hunyt el 1990. június 1-jén.
Természetszeretete, tettrekészsége álljon előttünk örök példaként! Második alkalommal szervezi meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Brassó a Lehmann Károly Teljesítménytúrát, a Vörös-havasok – Piroska-havas – Csukás útvonalon, 2017. október 7-én, szombaton.
A túrának három változata lesz, a 10 km-es, a 20 km-es és a 30 km-es. FIGYELEM!
• A túrára benevezni CSAK előzetesen lehet, legkésőbb 2017. szeptember 30-ig! |
A 10 km-es szakasz – PIROSKA-HAVAS Útvonal:
• 1.1. Vörös-havasok menedékház >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 1.2. Sárga sáv / Piros háromszög >> Keresztút;
• 1.3. Keresztút >> Fehérkő-havas letérő;
• 1.4. Fehérkő-havas letérő >> Tejkő-havas letérő;
• 1.5. Tejkő-havas letérő >> Csukás menedékház;
• 1.6. Csukás menedékház >> Sárga sáv letérő;
• 1.7. Sárga sáv letérő >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 1.8. Sárga sáv / Piros háromszög >> Vörös-havasok menedékház. Jellemzés:
• Hossza: 10,53 km
• Emelkedés/lejtés: +781/–772
• Szintidő: 4,5 óra
• Közepes túra
• Indulás: a Vörös-havasok menedékháztól 10 órakor EKE-bakancs:
• http://turazas.ro/6.1/ A 20 km-es szakasz – A CSUKÁS CSUCSA Útvonal:
• 2.1. Vörös-havasok menedékház >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 2.2. Sárga sáv / Piros háromszög >> Keresztút;
• 2.3. Keresztút >> Fehérkő-havas letérő;
• 2.4. Fehérkő-havas letérő >> Tejkő-havas letérő;
• 2.5. Tejkő-havas letérő >> Csukás menedékház;
• 2.6. Csukás menedékház >> Piros kereszt letérő;
• 2.7. Piros kereszt letérő >> Csukás-csúcs >> Góliát;
• 2.8. Góliát >> Piros kereszt letérő;
• 2.9. Piros kereszt letérő >> Csukás menedékház;
• 2.10. Csukás menedékház >> Sárga sáv letérő;
• 2.11. Sárga sáv letérő >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 2.12. Sárga sáv / Piros háromszög >> Vörös-havasok menedékház. Jellemzés:
• Hossza: 16,94 km
• Emelkedés/lejtés: +1313/–1305
• Szintidő: 7,5 óra
• Közepesen nehéz túra
• Indulás: a Vörös-havasok menedékháztól 8 órakor EKE-bakancs:
• http://turazas.ro/6.2/A 30 km-es szakasz – BRETOCSA KAPUJA Útvonal:
• 3.1. Vörös-havasok menedékház >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 3.2. Sárga sáv / Piros háromszög >> Keresztút;
• 3.3. Keresztút >> Fehérkő-havas letérő;
• 3.4. Fehérkő-havas letérő >> Tejkő-havas letérő;
• 3.5. Tejkő-havas letérő >> Csukás menedékház;
• 3.6. Csukás menedékház >> Piros kereszt letérő;
• 3.7. Piros kereszt letérő >> Csukás-csúcs >> Góliát;
• 3.8. Góliát >> Piros kereszt letérő;
• 3.9. Piros kereszt letérő >> Bretocsa kapuja >> TV-relé >> Bretocsa-hágó;
• 3.10. Bretocsa-hágó >> Kék kereszt;
• 3.11. Kék kereszt >> Berii völgye >> Sárga sáv letérő;
• 3.12. Sárga sáv letérő >> Sárga sáv / Piros háromszög;
• 3.13. Sárga sáv / Piros háromszög >> Vörös-havasok menedékház. Jellemzés:
• Hossza: 26,98 km
• Emelkedés/lejtés: +1534/–1562
• Szintidő: 11 óra
• Nehéz túra
• Indulás: a Vörös-havasok menedékháztól 7.30 órakor EKE-bakancs:
• http://turazas.ro/6.3/ |
Nevezési díj: 25 lej, kedvezményes nevezési díj: 20 lej, 6 év alatti gyerekeknek ingyenes.
Kedvezményes nevezési díjat egyetemi hallgatók, iskolások, nyugdíjasok és EKE-tagok igényelhetnek. Abban az esetben, ha valaki kedvezményt igényelt, a rajtnál köteles felmutatni kedvezményre jogosító igazolványát!
A részvételi díj tartalmazza: túrakalauz, kitűző, térkép, pontozólap, oklevél, meleg egytálétel az érkezésben, tea, zsíros kenyér, víz az ellenőrző pontokban.A részvételi díjat be lehet fizetni a legközelebbi EKE-irodában: www.eke.ma,
vagy az EKE-Brassó bankszámlájára (FIGYELEM! Ekkor a banki kezelési költséget is rá kell számolni az átutalandó összegre!)SOCIETATEA CARPATINĂ ARDELEANĂ-BRAŞOV
505600 Săcele/Négyfalu, str. Darie Magheru, nr. 41.
Banca Transilvania, Săcele
IBAN: RO26 BTRL 0080 1205 H314 57XX
SWIFT: BTRLRO22BVA
|
Nevezni csak előzetesen – ON-LINE – lehetséges, a RAJT-nál NEM. Az előzetes nevezések határideje 2017. szeptember 30., ezután már NEM lehet benevezni, semmilyen módon. A nevezők által fizetendő részvételi költségek legkésőbb szeptember 30-ig be kell érkezzenek a szervezőkhöz, a megjelölt bankszámlákra, vagy készpénzben, a regisztrációs irodákhoz. Azokat a nevezőket, akiknek a részvételi költsége nem érkezett be, szeptember 30-án este töröljük a nevezési listáról.
Kiskorúak (18 év alatt) részvétele kizárólag felnőtt(ek) állandó kíséretében engedélyezett.
Az ellenőrző pontok elsősegély-nyújtó készlettel lesznek ellátva.
Ajánlott minden ellenőrző ponton a megadott nyitvatartási időn belül áthaladni. Amennyiben valaki túl későn érkezik, lehet, hogy már nem találja a helyén a pontbírót, ezért nem tudja majd lebélyegeztetni ellenőrzőlapját az illető ellenőrző ponton.
A túra teljesítését akkor ismerjük el, ha a résztvevő szabályosan nevezett, és minden ellenőrző ponton lebélyegeztette igazolólapját.
A túrán mindenki a saját felelősségére indul, a rendezőktől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A túra természetvédelmi területen halad, annak értékeit őrizzük meg!
Kérjük a résztvevőket, hogy lehetőleg NE késsenek a rajtnál. |